Együttműködések

Sportolókkal / Egyesületekkel

Több sportág képviselőivel dolgozunk együtt. A PowerPlate edzésekkel lehet erősíteni, izmot építeni, állóképességet javítani, gyorsítani, nyújtani, lazítani.

Minden esetben kérjük és elvárjuk a szakedzői jóváhagyást. Több szempont alapján, a sportolókkal, a szakági edzőkkel, a sportvezetőkkel együtt alakítjuk ki, hogyan érdemes támogatni a munkájukat. Egyedi gyakorlatokat állítunk össze úgy, hogy figyelembe vesszük sportoló állapotát, a felkészítés céljait, a felkészülési és a versenyidőszak sajátosságait.

Partnereink kérése lehet akár csak egy, vagy akár több sportoló edzése, a rövidebb vagy hosszabb edzésidő, az edzéstervhez igazodó gyakoriság és napi idősáv.

Az együttműködés indítása:

 1.) Első alkalommal a stúdióban a sportvezetővel, szakági edzővel beszélgetünk, tájékoztatjuk őket a PowerPlate működéséről és ki is próbálják a gépet, tartunk egy komplett bemutató edzést. A tapasztalatok után egyeztetünk a következő 2-3 alkalomról, az edzések tartalmáról, időpontjáról és a résztvevőkről. (Ez ingyenes.)

 2.) A következő 2-3 alkalommal az előzetes egyeztetések alapján próbaedzésen vesz részt néhány sportoló. (Ez is ingyenes.)

3.) A próbaedzések tapasztalata alapján döntenek a sportvezetők, edzők, sportolók a folytatásról, majd egyeztetünk és megállapodunk. A lehetőségek tárháza mellé korrekt árazást adunk.

4.) Igényes és zavarmentes környezetben a stúdió személyi edzőjének személyes jelenlétében a megállapodás szerint foglalkozunk a sportolókkal.

Versenysportolók:

 Több szempont alapján, a sportolókkal, a szakági edzőkkel, a sportvezetőkkel együtt alakítjuk ki, hogyan érdemes támogatni a munkájukat. Egyedi gyakorlatokat állítunk össze úgy, hogy figyelembe vesszük sportoló állapotát, a felkészítés céljait, a versenyidőszak sajátosságait.

Partnereink kérése lehet akár csak egy, vagy akár több sportoló edzése, a rövidebb vagy hosszabb edzésidő, az edzéstervhez igazodó gyakoriság és napi idősáv. Igényes és zavarmentes környezetben a stúdió személyi edzőjének személyes jelenlétében foglalkozunk a sportolókkal.

A lehetőségek tárháza mellé korrekt árazást adunk. 

Vállalatokkal/ Szervezetekkel

Partnerség vállalkozásokkal szervezetekkel Vállalkozók, vezetők egyre többen tekintik úgy, hogy az egészségmegőrzés a munkakultúrának is része, ezért akiknek ez fontos és megtehetik, a dolgozóikat is támogatják ebben a fontos ügyben.

A Wave Stúdió folyamatosan keresi azokat a vezetőket, vállalkozásokat, akikkel partnerséget tud kialakítani.

A stúdiónkban végzett edzésmunka különlegesen hatékony kiegészítése az egészséges életmódnak, életvitelnek, étkezésnek, sportolóknál a professzionális felkészülésnek, formában tartásnak. módszerünkkel a teljes test edzése lehetséges, illetve sok sérülés megelőzhető.

Vállalkozásokkal, szervezetekkel együttműködve egyedi szolgáltatás-csomagot alakítunk ki, ettől függetlenül az „ismerkedés” ilyen esetekben is ingyenes teljes értékű próbaedzéssel kezdődik.

Orvosokkal

Kuriózum, hogy Egerben meg lehet ismerni, sőt ki is lehet próbálni a Tónusos Vibrációs Reflex működését, alkalmazását a rehabilitációban és az egészségmegőrzésben. Erre a lehetőségre meghívunk minden orvost!A Tónusos Vibrációs Reflexről sok orvos hallott vagy olvasott már, de amikor megkérdezzükőket, hogy vajon látták-e vagy próbálták-e személyesen, nagyon kevesen válaszolnak igennel. Nézzék meg bármelyik edzésünket vagy próbálják ki maguk! Megtiszteltetés számunkra, ha eljönnek hozzánk!

A PowerPlate egy vibrációs trénergép, illetve egy technológia: előállítja és átadja azt a harmonikus mechanikus rezgést, ami kiváltja a Tónusos Vibrációs Reflexet. Több mint 10 éve több mint 100 országban használják. Hatását tudományos kutatások és eredmények bizonyítják. Bár leginkább a sport és a fitnesz területén a legelterjedtebb, megszületése a rehabilitáció fejlesztésének köszönhető (űrhajósok rehabilitációja a hosszú ideig tartó súlytalanság következményeivel szemben). Alkalmazási területek leginkább: szülés utáni rehabilitáció, extra túlsúly csökkentése, izom- és szalagszakadások, csonttörések utáni rehabilitáció, öregedés-lassítás, inkontinencia, sérülés-prevenció illetve felkészítés extra terhelés előtt, cellulitisz-kezelés.

Ha relatív vagy abszolút kontraindikációval találkozunk (lsd. a GYIK menüpont alatt), mindig orvoshoz tanácsoljuk a Vendéget!  A Power Plate technológiát orvoson keresztül ismertük meg és próbáltuk ki 2005-ben! Szeretettel és nagy szakmai alázattal várunk minden érdeklődő orvost!